Chapter 0.3

Hey guys^^ Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, örülök hogy ennyire tetszik nektek! Köszönöm a több mint 2800 (!!) oldalmegjelenítést és a 20(!) feliratkozót! Ennyi olvasóm még egyik blogomon se volt. Úgy látszik ez eddig a legjobb alkotásom:) Ha ti is így gondoljátok, akkor légyszi hagyjatok magatok után nyomot! Próbálok sietni az új résszel!

                                                                                                                                                                      xx Keyla C.

A második napom, már esemény dúsabban telt, mint a tegnapi. Az órákon tanultunk is, bár nem sokat, az osztályfőnökön kívül egy tanár se ismer minket, így csak ismerkedünk. Volt egy rajzunk, ahol már kaptunk is házi feladatot. Jövőhétre készíteni kell egy portrét és csendéletet vagy tájképet, az utóbbiak közül lehet választani. Az alanyunkat is be kell hoznunk az órára, hogy megnézze tényleg jó munkát végeztünk-e. Előre látom, hogy nagyon jól fog telni azok az órák. Mivel művészeti szakra jelentkeztem, a hét minden napján van rajz/festészet óra, háromszor pedig fotográfia van. A másik tantárgy amiről érdemes beszélni a tesi. Heti ötször kell majd megmozgatni az izmainkat, azt mondta a tanár, hogy fontos a fiatal szervezetnek a mozgás, végül is igaza is van. Közben pedig kiderült, hogy holnap lesz a két új kosár csapat válogatója, külön lányoknak és fiúknak. Úgy gondoltam, hogy én is megpróbálom, hátha bekerülök. Akkor kevesebb iskolai testnevelés órám lesz. Megúsznám a többiekkel való szenvedést. Pár perc múlva találkozom a fiúkkal, mivel ez volt ma az utolsó órám. Már csak a öltözőben készülődöm. Összepakolom a cuccom, egy kis parfümöt teszek magamra és mikor kész lettem, kicsengettek. A lányok egyből megindultak kifele, én is így tettem. Még mielőtt a megbeszélt helyre mentem volna, gyorsan beraktam a tesizsákomat a szekrényembe, hisz az még kell és fölösleges lenne hurcolásznom. Mire kiértem a kapuig a fiúk már ott álltak nekem háttal. Köszöntem nekik, de mintha meg se hallották volna, bámultak tovább az ellenkező irányba. Melléjük álltam és megnéztem, hogy mi az a mérhetetlenül fontos dolog, amiért nem tudnak megszólalni. Majd megpillantottam az út túloldalán tipegő extra rövid farmer nadrágos csajt. Megforgattam szemeim és megszólaltam:

- Komolyan fiúk, ne vegye már el az eszeteket az a cicababa, ti ennél jobbat érdemeltek! Hahóó, ti egyáltalán figyeltek arra, amit mondok? - csak meredtek előre, még a szemük se rebbent. Legalább ne feltűnően csinálnák. - Rendben, akkor megyek egyedül! - még mindig semmi, nem értem, mi van azon a barbin, ami ennyire leköti őket!? Ja, most már tudom. Hatalmas C-kosaras plasztik mell, az egész segge kint van és vagy 40 kg vakolat a fején. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mi olyat mondhatnék, amivel rám figyelnek. - Van barátom, már nem vagyok szűz, hatalmas tetoválás van rajtam, ami végig fut az egész testemen és hétvégenként Sztriptíz Bárba járok!
- Mi van?? - a fiúk egyszerre fordultak felém és kérdeztek. 
- Mióta van barátod és ki az? Mióta nem vagy már szűz, és kivel vesztetted el? Mikor csináltattál egy tetoválást a tudtom nélkül? Végül, mi az hogy sztriptízkedsz? Miért nem mondtad el ezeket nekem? Azonnal beszámolót kérek! - rohamozott meg Michael a sok kérdésével. Csak elnevettem magam reakcióján.
- Most meg te vetted be! Nyugi, csak vicc volt! - próbáltam lecsillapítani a dühét, a többi fiú meg próbálta elfojtani a röhögését. - Nem igazak, amiket mondtam! Egyszerűen nem tudtam mit tenni, mert a szöszi elvette az eszeteket, azzal mert billegtette a nagy hátsóját.
- Bocsi Key, de azért na, csak fiúk vagyunk! - elmosolyodott, én biccentettem egyetértve. - De ígérj meg nekem egy dolgot, ha ezek közül bármelyik is bekövetkezik, egyből elmondod!?
- Jó, oké megígérem! De menjünk már, fagyizhatnékom van! - megindultam lassan, ezzel arra invitálva őket, hogy induljunk. - Jól van már, Törpilla! - utolértek, Michael meg az egyik karját átdobta vállamon és közel húzott magához, hogy adjon a homlokomra egy puszit. Én is átöleltem, bár csak a derekát tudtam és mosolyogva folytattuk utunkat.

Míg odaértünk, beszélgettünk egy csomót, eleinte nem tudtam, hogy miről kéne, most először vagyunk hosszabb időt együtt és csak a hallottak alapján "ismerem" őket. A fiúk adták az alaphangulatot, egyfolytában nevettettek. Már csak be kellett fordulnunk balra és ott vagyunk a Flower-sétányon. Az elnevezése onnan jött, hogy minden év tavaszán, itt rendezik meg a Virág-fesztivált. Minden színes, tele virágokkal az egész hely, szirmok vannak elszórva, valamint a Virág-szépe címre lehet jelentkezni. A lányoknak több fordulóban fel kell lépni, kifejezetten virág kinézetű vagy eleve abból készült ruhában. Amióta meghaltak a szüleim, azóta nem is voltam. Anya míg fiatalabb volt, többször is nyert, először 18 évesen indult és meg is nyerte. Úgy gondoltam, hogy jövőre én is elmegyek, így kicsit olyan lenne, mintha ő még mindig élne, illetve bennem éli át még egyszer. A fagyizónál meglepően sokan voltak, így annál maradtunk, hogy útközben fogyasztjuk majd el. Gyorsan beálltunk a sorba, mert egyfolytában jöttek az újabb vendégek. Körülbelül 10 perc múlva sorra kerültünk. Sok időt eltöltöttünk azzal, hogy ki hány gömböset és milyet kér. Nehezebb volt, mint gondoltam. Nem rég volt áru feltöltés, ami egyet jelent azzal, hogy új fajta is érkezett. A sok választék közül nem nagyon tudtunk dönteni, de leginkább a fiúk. Hallottam mögülünk szitkozódásokat, így siettetni kezdtem a srácokat.
Végre sétáltunk a Westfieldhez. Komolyan, hatalmas az az épület, egyszer el is tévedtem benne és apának kellett megkeresnie, de neki is több mint fél órába került. Ha jól tudom, akkor ez Sydney legnagyobb Plázája, vagy talán csak a második? Már nem emlékszem rá , régen olvastam az interneten, de nem is fontos. Eszméletlen jó és még praktikus is. Könnyen és gyorsan betudsz vásárolni, mert nem kell külön boltokba menned, amik még a város szélénél is vannak, hanem egy helyen megtalálod őket.
Már csak egy útkereszteződés választott el minket az épülettől. Mindkét oldalt nagy tömeg állt, ami teljesen megszokott. Nagyon forgalmas egy hely, de nem csak az, hanem az utca is. A legjobban vállalkozó üzleteket láthatod ezen a soron. Az összes több emeletnyi, dolgozó emberből kell is nem kevés és innen van az utcán ez a rengeteg sürgő-forgó, mindig siető embertömeg. 
 Zöldre váltott a lámpa és egyszerre az összes személy, aki várakozva állt megindult, velük együtt mi is. Átértünk a túloldalra, de nem mentünk be, mivel én még nem fejeztem be a fagyi evést. Igen, tudom túl lassan eszem, de akkor is na, legalább kitudom élvezni minden egyes ízt a számban. Nemsokára végeztem vele, mire a fiúkból kiszakadt egy nagy sóhaj.
- Mi a baj?  Azt hittem arra vártok, hogy végre megegyem! - értetlenül néztem végig rajtuk.
- Nem, épp ellenkezőleg! Bíztunk benne, hogy eltart még egy ideig! - válaszolta Ashton lehangolva.
- Jaj, ne már srácok! Nem lesz olyan szörnyű, lehet hogy még élvezni is fogjátok! - próbáltam őket bíztatni.
- Kötve hiszem! Egy fiú nem szokott shoppingolni! - Luke az utolsó szót, direkt pláza cicásan ejtette ki ki és még hozzá a kezét is 'úgy' tartotta, mint ahogy ők.
- Akkor is most szépen bejöttök és eltöltötök pár órát velem! - mosolyogtam rájuk, közben azzal az ellenállhatatlan tekintettel néztem rájuk.
Megfordultak, szembe a Westfield-el. - Ez a férfiak kínzó épülete, aki oda belép, többé nem látják, soha! - mondta drasztikus Calum.
- És még a nőkre mondják azt, hogy hisztisek! - forgattam meg szemeimet, karon fogtam őket, nehezen, de elkezdtem őket behúzni a Plázába. Kezdetét vette a szórakozás.