Chapter 0.3

Hey guys^^ Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, örülök hogy ennyire tetszik nektek! Köszönöm a több mint 2800 (!!) oldalmegjelenítést és a 20(!) feliratkozót! Ennyi olvasóm még egyik blogomon se volt. Úgy látszik ez eddig a legjobb alkotásom:) Ha ti is így gondoljátok, akkor légyszi hagyjatok magatok után nyomot! Próbálok sietni az új résszel!

                                                                                                                                                                      xx Keyla C.

A második napom, már esemény dúsabban telt, mint a tegnapi. Az órákon tanultunk is, bár nem sokat, az osztályfőnökön kívül egy tanár se ismer minket, így csak ismerkedünk. Volt egy rajzunk, ahol már kaptunk is házi feladatot. Jövőhétre készíteni kell egy portrét és csendéletet vagy tájképet, az utóbbiak közül lehet választani. Az alanyunkat is be kell hoznunk az órára, hogy megnézze tényleg jó munkát végeztünk-e. Előre látom, hogy nagyon jól fog telni azok az órák. Mivel művészeti szakra jelentkeztem, a hét minden napján van rajz/festészet óra, háromszor pedig fotográfia van. A másik tantárgy amiről érdemes beszélni a tesi. Heti ötször kell majd megmozgatni az izmainkat, azt mondta a tanár, hogy fontos a fiatal szervezetnek a mozgás, végül is igaza is van. Közben pedig kiderült, hogy holnap lesz a két új kosár csapat válogatója, külön lányoknak és fiúknak. Úgy gondoltam, hogy én is megpróbálom, hátha bekerülök. Akkor kevesebb iskolai testnevelés órám lesz. Megúsznám a többiekkel való szenvedést. Pár perc múlva találkozom a fiúkkal, mivel ez volt ma az utolsó órám. Már csak a öltözőben készülődöm. Összepakolom a cuccom, egy kis parfümöt teszek magamra és mikor kész lettem, kicsengettek. A lányok egyből megindultak kifele, én is így tettem. Még mielőtt a megbeszélt helyre mentem volna, gyorsan beraktam a tesizsákomat a szekrényembe, hisz az még kell és fölösleges lenne hurcolásznom. Mire kiértem a kapuig a fiúk már ott álltak nekem háttal. Köszöntem nekik, de mintha meg se hallották volna, bámultak tovább az ellenkező irányba. Melléjük álltam és megnéztem, hogy mi az a mérhetetlenül fontos dolog, amiért nem tudnak megszólalni. Majd megpillantottam az út túloldalán tipegő extra rövid farmer nadrágos csajt. Megforgattam szemeim és megszólaltam:

- Komolyan fiúk, ne vegye már el az eszeteket az a cicababa, ti ennél jobbat érdemeltek! Hahóó, ti egyáltalán figyeltek arra, amit mondok? - csak meredtek előre, még a szemük se rebbent. Legalább ne feltűnően csinálnák. - Rendben, akkor megyek egyedül! - még mindig semmi, nem értem, mi van azon a barbin, ami ennyire leköti őket!? Ja, most már tudom. Hatalmas C-kosaras plasztik mell, az egész segge kint van és vagy 40 kg vakolat a fején. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mi olyat mondhatnék, amivel rám figyelnek. - Van barátom, már nem vagyok szűz, hatalmas tetoválás van rajtam, ami végig fut az egész testemen és hétvégenként Sztriptíz Bárba járok!
- Mi van?? - a fiúk egyszerre fordultak felém és kérdeztek. 
- Mióta van barátod és ki az? Mióta nem vagy már szűz, és kivel vesztetted el? Mikor csináltattál egy tetoválást a tudtom nélkül? Végül, mi az hogy sztriptízkedsz? Miért nem mondtad el ezeket nekem? Azonnal beszámolót kérek! - rohamozott meg Michael a sok kérdésével. Csak elnevettem magam reakcióján.
- Most meg te vetted be! Nyugi, csak vicc volt! - próbáltam lecsillapítani a dühét, a többi fiú meg próbálta elfojtani a röhögését. - Nem igazak, amiket mondtam! Egyszerűen nem tudtam mit tenni, mert a szöszi elvette az eszeteket, azzal mert billegtette a nagy hátsóját.
- Bocsi Key, de azért na, csak fiúk vagyunk! - elmosolyodott, én biccentettem egyetértve. - De ígérj meg nekem egy dolgot, ha ezek közül bármelyik is bekövetkezik, egyből elmondod!?
- Jó, oké megígérem! De menjünk már, fagyizhatnékom van! - megindultam lassan, ezzel arra invitálva őket, hogy induljunk. - Jól van már, Törpilla! - utolértek, Michael meg az egyik karját átdobta vállamon és közel húzott magához, hogy adjon a homlokomra egy puszit. Én is átöleltem, bár csak a derekát tudtam és mosolyogva folytattuk utunkat.

Míg odaértünk, beszélgettünk egy csomót, eleinte nem tudtam, hogy miről kéne, most először vagyunk hosszabb időt együtt és csak a hallottak alapján "ismerem" őket. A fiúk adták az alaphangulatot, egyfolytában nevettettek. Már csak be kellett fordulnunk balra és ott vagyunk a Flower-sétányon. Az elnevezése onnan jött, hogy minden év tavaszán, itt rendezik meg a Virág-fesztivált. Minden színes, tele virágokkal az egész hely, szirmok vannak elszórva, valamint a Virág-szépe címre lehet jelentkezni. A lányoknak több fordulóban fel kell lépni, kifejezetten virág kinézetű vagy eleve abból készült ruhában. Amióta meghaltak a szüleim, azóta nem is voltam. Anya míg fiatalabb volt, többször is nyert, először 18 évesen indult és meg is nyerte. Úgy gondoltam, hogy jövőre én is elmegyek, így kicsit olyan lenne, mintha ő még mindig élne, illetve bennem éli át még egyszer. A fagyizónál meglepően sokan voltak, így annál maradtunk, hogy útközben fogyasztjuk majd el. Gyorsan beálltunk a sorba, mert egyfolytában jöttek az újabb vendégek. Körülbelül 10 perc múlva sorra kerültünk. Sok időt eltöltöttünk azzal, hogy ki hány gömböset és milyet kér. Nehezebb volt, mint gondoltam. Nem rég volt áru feltöltés, ami egyet jelent azzal, hogy új fajta is érkezett. A sok választék közül nem nagyon tudtunk dönteni, de leginkább a fiúk. Hallottam mögülünk szitkozódásokat, így siettetni kezdtem a srácokat.
Végre sétáltunk a Westfieldhez. Komolyan, hatalmas az az épület, egyszer el is tévedtem benne és apának kellett megkeresnie, de neki is több mint fél órába került. Ha jól tudom, akkor ez Sydney legnagyobb Plázája, vagy talán csak a második? Már nem emlékszem rá , régen olvastam az interneten, de nem is fontos. Eszméletlen jó és még praktikus is. Könnyen és gyorsan betudsz vásárolni, mert nem kell külön boltokba menned, amik még a város szélénél is vannak, hanem egy helyen megtalálod őket.
Már csak egy útkereszteződés választott el minket az épülettől. Mindkét oldalt nagy tömeg állt, ami teljesen megszokott. Nagyon forgalmas egy hely, de nem csak az, hanem az utca is. A legjobban vállalkozó üzleteket láthatod ezen a soron. Az összes több emeletnyi, dolgozó emberből kell is nem kevés és innen van az utcán ez a rengeteg sürgő-forgó, mindig siető embertömeg. 
 Zöldre váltott a lámpa és egyszerre az összes személy, aki várakozva állt megindult, velük együtt mi is. Átértünk a túloldalra, de nem mentünk be, mivel én még nem fejeztem be a fagyi evést. Igen, tudom túl lassan eszem, de akkor is na, legalább kitudom élvezni minden egyes ízt a számban. Nemsokára végeztem vele, mire a fiúkból kiszakadt egy nagy sóhaj.
- Mi a baj?  Azt hittem arra vártok, hogy végre megegyem! - értetlenül néztem végig rajtuk.
- Nem, épp ellenkezőleg! Bíztunk benne, hogy eltart még egy ideig! - válaszolta Ashton lehangolva.
- Jaj, ne már srácok! Nem lesz olyan szörnyű, lehet hogy még élvezni is fogjátok! - próbáltam őket bíztatni.
- Kötve hiszem! Egy fiú nem szokott shoppingolni! - Luke az utolsó szót, direkt pláza cicásan ejtette ki ki és még hozzá a kezét is 'úgy' tartotta, mint ahogy ők.
- Akkor is most szépen bejöttök és eltöltötök pár órát velem! - mosolyogtam rájuk, közben azzal az ellenállhatatlan tekintettel néztem rájuk.
Megfordultak, szembe a Westfield-el. - Ez a férfiak kínzó épülete, aki oda belép, többé nem látják, soha! - mondta drasztikus Calum.
- És még a nőkre mondják azt, hogy hisztisek! - forgattam meg szemeimet, karon fogtam őket, nehezen, de elkezdtem őket behúzni a Plázába. Kezdetét vette a szórakozás.

Chapter 0.2

Hey^^ Íme megérkezett a második rész! Borzasztóan sajnálom a sok késést, de a nyáron még nem nagyon volt szabadidőm. Nyaralni voltunk, múlthéten meg megkezdődött a nyári munka. Ettől függetlenül, remélem olvassátok a sztorit!

Nagyon szépen köszönöm a több mint 2400 oldalmegjelenítést és a 19 (!) feliratkozót, plusz a sok pozitív kommenttet. Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog nektek. Egyik blogom se volt ilyen híres, számotokra pedig jó.

Nem is akarok többet mondani, jó olvasást és hagyjatok magatok után valami nyomot. Akár jót vagy rosszat, mind a kettőt elfogadom, nem mindenkinek tetszhet a történetem.

Na puszi, bízok benne hogy a kövi rész hamarabb fog megérkezni!

                                                                                                                                xx Keyla C.

   Az első igazi tanítási napomon, meglepően frissen keltem fel. Halkan osontam le a konyhába, mert tudtam, hogy Michael még alszik. Most nem kel korán kelnie, meg amúgy is nekem hosszabb idő elkészülni, ne várjon rám feleslegesen. Mikor leértem egyből a hűtőt vettem célba, hogy kivegyem a tejet. Nem akartam semmi, nehezet és sokat enni, megelégedtem a csokis müzlivel. Levettem még a polcról az édességgel teli dobozt meg egy tálat, a tejet a hűtőből és összeállítottam a reggelimet. Amint befejeztem elmosogattam magam után, majd vissza mentem az emeletre, ott is a fürdőbe. Gyorsan elvégeztem mindent, még a sminkeléssel is hamar kész lettem. Pont mikor kinyitottam az ajtót, Michaellel találtam magam szemben. Jó, hogy most kelt fel, legalább nem leszünk egymás útjában.
- Jó reggelt! - rá mosolyogtam, miközben köszönésképp adtam az arcára egy puszit.
- Neked is! - látszódott rajta, hogy még nagyon korán van, de azért viszonozta. Nem akartam feltartani ezért inkább ki is mentem. Magára csukta az ajtót, nem soká rá hallottam a víz csobogását, gondolom egy reggeli frissítő zuhanyt vesz.
Én a szobámba sétáltam és a szekrényemben kezdtem el keresgélni valami ruha után, a mai napra. Pár perc elteltével, miután nem találtam semmi elfogadhatót, gondoltam inkább egy szoknya-top-blézer kombinációt veszek fel. Még sietősen elővettem a fekete harisnyámat, felhúztam és felkaptam magamra a többi darabot is.A hajamat még egy kicsit behullámosítottam és kész is lettem. A táskámat felkaptam a vállamra, a tornaszákomat pedig a kezembe vettem és lebattyogtam a lépcsőn.

Lent találkoztam apáékkal - furcsa ezt kimondani, még mindig. Váltottunk pár szót, de mind kettőjüknek mennie kellet, ezért elköszöntünk egymástól és ők le is léptek. Közben le jött Micheal is, élettel telibb volt, mint az előbb. Most ő volt a soros, hogy megetesse Daisyt. Nem vett sok időt igénybe, így elpakolta reggelijét, felvettük a cipőnket és kiindultunk az autóhoz. De persze előbb kulcsra zártam az ajtót. Bepattantunk az autóba, majd elindította azt és kikanyarodtunk a kocsifeljáróról. Végig gurultunk az utcán, majd a kereszteződésben nem fordultunk le, hanem egyenesen tovább hajtottunk. Igaz, hogy még csak tegnap voltam elsőször a suliban, de azért még is tudom hogy merre kell menni. Kérdőn néztem Michaelre.
- Ezek szerint elfelejtettem szólni, hogy a fiúkat is mi visszük - le sem vette a tekintetét az útról, úgy beszélt hozzám.
- Igen, ezt a részletet nem említetted tegnap! - karba tettem kezeim és próbáltam durcizós arcot vágni. Rám sandított és ahogy meglátott elkezdett halkan nevetni, de még így is hallottam. - Ez nem vicces, minimum hogy szólsz nekem, hisz a húgod vagyok! 
- Egy perc és jövök! - és már ki is ugrott az autóból. Észre se vettem, hogy megérkeztünk az egyik fiú házához. Michael csak becsengetett és - ahogy láttam - Calum jött ki. Beszálltak mind a ketten, majd folytatódott utunk. 
- Jó reggelt! - köszönt nagy mosollyal az arcán. 
- Neked is! - viszonoztam gesztusát. 
- Na, hol is tartottunk? - kérdezte Michael egy pillanatra felém fordulva, hisz közben vezetett. Inkább az útra figyeljen, mint rám, mert abból semmi jó nem sül ki.
- Ott, hogy morcos vagyok mert nem szóltál!
- És mivel engesztelhetem ki a hercegnőt? - tudta, hogy ezzel megbékíthet, mindig elvisz valahova vagy elmegyünk  egyet enni és soha nem mondtam rá nemet. Így volt ez most is.
- Gondolkozok még rajta! - adtam az arcára egy puszit és gyorsan megöleltem. Nem akartam elvenni a figyelmét, mint ahogy már mondtam az előbb is. Calum hátul csak nevetve figyelt minket. Még felvettük a hiányzó tagokat és most már tényleg az iskola felé vettük az irányt. Hamar megérkeztünk és mivel volt még több mint fél óránk, elkezdtünk keresni egy üres padot, ahova leülhetünk és beszélgethetünk.
- Meg van! - kiáltottam egyszer csak fel.
- Mi van meg? - kérdezték értetlenül a fiúk. Én csak Michaelre néztem, akinek le is esett.
- Na és mi lenne az? - kérdezte, és ha jól hallottam volt egy kis félelem(?) a hangjában. 
- Ma - suli után - elmegyünk fagyizni..-kezdtem bele.
- Hm.. Eddig jól hangzik! - szólt közbe Calum, hisz ő tudta miről van szó.
- Ó, te csak arra ne vegyél mérget! - tekintettem rá sejtelmesen. - Ja, és csak úgy megjegyzem, hogy ti is jöttök, mert a ti hátsótokat fuvarozzuk és annak ára van! Szóval, fagyi aztán vásárolgatunk egy kicsit, majd elmegyünk egyet manikűrt-pedikűrt csináltatni! - rájuk néztem a 100 Wattos mosolyommal és vártam a reakciójukra.
- Bocsi, de nekem programom van!
- Ja, aha nekem is! - hirtelen mindenkinek programja lett, micsoda "véletlen".
- A-a, nincs menekvés, velem jöttök és kész! - mondtam ellent nem tűrő hangnemen. Sóhajtottak egy nagyot, tudták hogy innen nincs menekvés.
- Igazából, ebből jól is kijöhetünk! - kezdett el mosolyogni Ashton. Nem értettem mire gondolt, majd folytatta. 
- Ugye mész fehérnemű boltba is? - aha, most már leesett. 
- Szerintem igen! De lehet, hogy csak bemegyek, körül nézek és ki is jövök.  
- Ugye mi is bemehetünk? - kérdezte Luke egy pimasz mosoly kíséretében.
- Persze! - a fiúknak egyből felcsillant a szemük. - Mert ti akartok venni valamit? Múltkor láttam cuki kis fecske alsónadrágokat! Biztos jól állna nektek! - húzogattam a szemöldököm és nem bírtam tovább, elröhögtem magam. - Most komolyan, bevettétek? Én nem vagyok olyan lány!
- Tudtam én, hogy csak hülyíted őket. Az én húgom! - mosolygott, közben egyik karjával átölelt.  Én csak vállára hajtottam fejem és úgy beszéltem tovább. 
- Igazából nagyobb kínszenvedés csak hármótoknak lesz. Michael néha szokott velem jönni, ő már megszokta.
- Igen, de azért tudsz te még újat mutatni! - nevetett fel.
- Akkor, ma egyből suli után megyünk is. Úgy jó, ha megvárjuk a másikat az iskola kapujánál? - mindenki bólogatott. - Csak úgy még mellesleg megsúgom, hogy ruha vásárlás lesz a legtöbb idő!
- Gondoltuk, tipikus lány vagy! - nézett rám Calum. Kuncogtam, még is mit tehetnék, a véremben van. Majdnem minden nő imád az áruházakban akár több órát is eltölteni.- Mindjárt elkezdődik az első óra, úgyhogy még most gyorsan elmondanám, hogy lesz egy meglepitek! Sajnos, többet nem árulhatok el! Sziasztok! - és becsengettek.