Chapter 0.5

Sziasztok! Négy nap múlva lesz, hogy pontosan 11 hónapja nem volt új rész. Remélem örültök neki, mert én igen, végre kész vagyok vele (már nagyon régóta íródik). 

Azóta elég sok minden történt a blogon, na jó, igazából csak kettő. Először is a legutolsó részkor még csak 3500 oldalmegjelenítés volt, most pedig 7656, valamint akkor 25 feliratkozó volt a blogon, most 30-32 között szokott lenni. Nagyon szépen köszönöm ♥

Nem is húznám tovább a szót, csak annyit szeretnék, hogy kommenteljen az aki méh itt maradt velem és olvassa a blogomat. Fontos lenne, előre is köszönöm!

Jó olvasást!

                                                                                                                                   xx Keyla C.

  Nem bírtam tovább ott ácsorogni, ezért odamentem hozzájuk, mikor Ash mellé álltam, mindketten elcsöndesedtek.
- Szia, Keyla vagyok! - mosolyogtam rá kedvesen, a lány is motyogott valami köszönés félét meg a nevét, úgy tűnik valamiért nem nagyon kedvel. Egy-két perc múlva megszólalt - mint az előbb megtudtam - Maia.
- Ő a barátod? - mutatott a mellettem álló göndör srácra.
- Igen - válaszoltam rá meggondolatlanul. A csajnak több se kellett, tenyere nagyot csattant Ashton arcán, majd kiviharzott az üzletből. Másodpercek alatt jutott el tudatomig, hogy még is mit mondtam. - Ugye jól vagy? Én nem akartalak ilyen helyzetbe hozni, csak azt hittem, hogy a barát-barátra gondol. Sajnálom! - hadartam neki. Nem bírtam a szemébe nézni, épp most fosztottam meg a jövendőbeli barátnőjétől.
- Semmi gond, sok virág van még a Földön! - hangjában kedvességet, viszont haragot nem fedeztem fel. Felnéztem és a mosolygós arcával találkoztam.
- Ez kedves tőled! Amúgy mit keresel te itt? - kérdeztem meg tőle, ami eddig foglalkoztatott.
- Hát, hogy is mondjam.. - vakartam meg zavarában tarkóját. - Kiadom magam itt dolgozónak és a lányok sokszor is kérnek tőlem tanácsot, így könnyebb a csajozás.
- Tipikus pasi! - nevettem fel. - Akkor kedves uram, nem segítene nekem is?
- Ugye tudod, ha ezt Michael megtudja nekem végem?!
- Nem fogja megtudni - megmosolyogtatott mennyire elővigyázatos.
- Mit nem szeretnétek nekem elmondani? - hirtelen oldalra kaptuk a fejünket és szembe találtuk magunkat a három fiúval.
- Hogy Ashton itt akar vásárolni - improvizáltam gyorsan, de láttam rajta, hogy nem nagyon hisz nekem.
- Igen? - húzta fel egyik szemöldökét rám nézve. - És mit választottál? - fordult Ash felé, és nagyon erőlködött, hogy ugyan olyan komoly maradjon. A mellette lévő két srác halkan kacarászott. Felém kapta tekintetét és láttam rajta, hogy segítségért könyörög barna szemeivel.
- Öhm... - ide-oda kapkodtam fejemet körül nézve az üzletben. Majd megakadt tekintetem a tökéletes ruhadarabon, előre féltem mit fogok ezért kapni Ashtontól. - Azt! Azt nézte ki magának. - mutattam egy flitteres, csillogós férfi alsónemű felé. A fiúkból csak úgy dőlt a röhögés, elárulom, nekem is nehezemre volt normális arckifejezést mutatni. 
- Felpróbálnád a kedvünkért? - kérte Calum. Ash eléggé elpirult, majd annyit kérdezett, hogy "Muszáj?". Mi egyöntetű választ adtunk. Levette a polcról, majd azzal elkullogott a próbafülkék egyikébe. Amikor kész lett kijött, de ameddig csak tudta lehúzta a felsőjét, hogy ne látszódjon semmi a ruhadarabból.
- Ne már, haver! - szólt rá Luke. - Mutasd csak nyugodtan!
Még vörösebbel fejjel, mint eddig, felhúzta pólóját. Villámcsapásként hasított a levegőbe a hangos nevetések. Kínosan elhúzta száját, majd rám pillantott. Én csak elpirultam, eddig még nem láttam Michaelen kívül senkit ilyen hiányos öltözetben. Ez az alsónadrág pedig kiadott minden domborulatot. Mielőtt más is megláthatta volna őt, visszaiszkolt és felvette a saját ruháit. Kijött a fülkéből és nagy léptekkel ment a üzlet kijárata felé.
- Valamit itt hagytál! - mondta Calum, közben kihozta azt a bizonyos ruhadarabot. Ashton nagy nehezen megfordult:
- Nekem nem kell, én meg nem veszem!
- Megkapod tőlünk szülinapodra. - vigyorgott Michael.
- Hisz most volt két hónapja, majdhogy nem egy egész év van addig.
- Akkor elő-elő szülinapi ajándék. - győzködte már Luke is.
- Rendben, csak menjünk már! - a fiúk elmentek a pénztárhoz kifizetni az "ajándékot", addig én és Ashton kisétáltunk a bolt elé, hogy ott várjuk meg őket.
Mára végeztünk a shoppingolással, ezért visszaindultunk az iskolához, mert az mindenkinek nagyjából egyenlő távolságra van az otthonától. Szerencsére az út nem volt csendes, a fiúk mindig járatták a szájukat.
- Keyla, mi a kedvenc színed? - nem tudom, hogy jutottak el idáig, kicsit meg is lepődtem.
- Azt hiszem, a türkiz. - mindig is imádtam, minden árnyalatát. 
- És a szerencse számod?
- 26.
- Hány centi vagy? Milyen sorozatokat nézel? Kedvenc édességed? Szeretnél tetoválást?
- 162 cm. Beauty and the Beast-t, Teen Wolf-ot, Vampire Diaries-t és ehhez hasonlókat. Csokidarabos-pillecukros süti meg az almás-fahéjas. Talán, de még nem most.
- A zenével hogy állsz? Milyen stílusúakat hallgatsz? - egyre több kérdés, úristen.
- Igazából ez hangulattól függ.. - elgondolkoztam, hogy egyáltalán van-e jellegzetes zenei stílusom, de nem, én egy keverék vagyok. - ..és időjárástól. Minden féle jöhet, de azért a hörgős, nagyon rock zenéket inkább mellőzöm.
- Na és a hajaddal mizu? Miért ennyire vakítóan szőke? Rosszul sikerült festés? - egyetlenegy beszélgetést se úszhatok meg soha, hogy ne legyen szó a hajamról színéről.
- Nem éppenséggel. Az orvosok szerint pigment hiány lehet az oka.  De már kiskorom óta ilyen, szóval megszoktam. Mindig piszkáltak érte, az oviban, az általános iskolában és a régi gimimben is. Eleinte nagyon zavart, viszont ezzel valahogy megbékéltem az évek alatt. Tetszik, hogy más vagyok, mint a többi ember.
Lassan odaérünk úticélunkhoz, nekem pedig eszembe jutott, hogy mit nem csináltunk a plázában.
- Fiúk, nem felejtettünk el valamit?
- Mire gondolsz? - kérdezte Luke, majd egymásra néztek, mintha csak a szemükkel beszéltek volna. Szerintem tudták mire gondolok.
- Egy szépségszalont nem szokás ilyen könnyen elfelejteni, főleg a manikűr-pedikűr részlegét nem! - ingattam feléjük a fejemet rosszallóan.
- Hát, már késő lenne hozzá! - válaszolta Luke. Tudtam, hogy ez nem igaz, hisz még csak nem rég múlt el a négy óra.
- Majd bepótoljuk egy másik nap - vontam meg mosolyogva vállamat. Mind csak beleegyezően sóhajtottak egyet.
- Mehetünk? - kérdezte Michael mellőlem. Csak bólintottam válaszképpen, elköszöntünk a fiúktól, kivéve Calumot, mert ő nem messze lakik tőlünk.
A két srác megfordult, majd elindultak, ezért mi is így tettünk. Először balra egy kis utcába fordultunk be, utána egy nagyobb, forgalmasabb útra. Rengetegen voltak, egy kisebb dugó is kialakult. Egyáltalán nem lepődtem meg, mert általában a felnőttek ilyenkor szoktak végezni a munkában, vagy a gyereküket hozzák el az óvodából esetleg az iskolából. Jó, hogy nem szálltunk fel buszra, biztos vagyok benne, hogy sokkal később értünk volna haza. Calum három utcával hamarabb lekanyarodott jobbra, arra haladt tovább. Már csak kettesben folytattuk utunkat hazafelé.
- Jól éreztem magamat! - törtem meg a csendet, rám nézett és elő tűnt mosolya.
- Akkor örülök - kedvesen átkarolta vállamat. - Nagyon jó fej srácok, lehet most neked kicsit túl bohókásnak, de idővel jobban megismered őket.
- Persze, ehhez idő kell.
Befordultunk az utcánkba és megpillantottam kicsit távolabb a házunkat. A kétemeletes épületnek halványsárga falai vannak, fehér ablak-ajtókeretekkel. Előtte található egy kis előkert - ahova sok színes virágot ültettünk - ami úgyszintén fehér kerítéssel van körbe véve. A körülötte lévő fák hangulatosak, ahogy nyáron a nagy lombjaik között átszűrődik a Nap, valamint ugyanebben az évszakban nincs akkora hőség bent a lakásban és a kertben sem.
Mire észbe kaptam, már a bejárati ajtó előtt állok és várom, hogy Michael kinyissa azt. Beléptünk, levettük a cipőinket és bementünk a konyhába, de az üresen fogadott minket, ezek szerint még dolgoznak. Felmentünk a saját szobáinkba. Letettem az íróasztalom előtti székre a táskámat, majd elterültem ágyamon. Daisy biztos meghallotta, hogy hazajöttem, pillanatok alatt az ágyamon volt. Hanyatt feküdtem, így a hasamon helyezte magát kényelembe. Nem kellett sokáig simogatnom elaludt a drága, én pedig elővettem a telefonomat. Körülnéztem a közösségi oldalakon, nem volt semmi érdekfeszítő, így inkább elvettem az ágyam mellett lévő szekrényről egy rajzlapot, ceruzát, meg egy nagyobb könyvet, amin tudok rajzolni.
Nem is vettem észre, már eltelt másfél óra is, amikor hangokat hallottam lentről. Biztos anyáék jöttek meg. Lementem és egy-egy öleléssel köszöntöttem őket. Míg ők felmentek lepakolni a dolgaikat és átöltözni, én addig elkezdtem elővenni a hozzávalókat a vacsorához. Semmi nehezet nem akartam, mert az így estére nem lenne olyan jó. Így a melegszendvicsnél maradtam, amit gyorsan meg is csináltam, hozzá pedig főztem erdei gyümölcsös teát. Mire kész lettem a többiek lejöttek. Mielőtt leültem volna én is az asztalhoz, adtam enni a mi kis házi kedvencünknek. Mindenkinek nagyon ízlett és evés közben megbeszéltünk a mai nap történéseit. A szüleim örültek, hogy elkezdtem barátkozni, míg Nora örült annak, hogy Michael barátaival ismerkedem, addig Phil nem nagyon preferálta. Jobban tetszene neki, ha inkább lányokkal tölteném szabadidejeimben, mintsem fiúkkal. 
Fél óra, háromnegyed óra múlva végeztünk is. A pakolással szerencsémre nem nekem kellett foglalkoznom, azt elvállalta Nora. Felszaladtam szobámba, megfogtam az ágyamon összehajtogatott pizsamámat és a fürdőbe vonultam. Előbb a sminkemet mostam le, majd utána jött a zuhanyzás. Kicsit elhúzódott a dolog, negyed óra múlva szálltam ki a kabinból. Rögtön a törülközőmet csavartam magam mögé, mert nem esett jól a felhevült bőrömnek a hideg. Gyorsan megtöröltem magamat és felvettem az alvós ruhámat. Visszamentem a kis birodalmamba és elkezdtem bepakolni a füzeteket a holnapi órákra. Utána a kosárlabdás mezemet kerestem elő, meg a rövidnadrágot és feltettem egy vállfára, majd felakasztottam a szekrényemre. Hirtelen betoppant Michael. 
- Hogy-hogy elővetted?
- Hisz holnap lesz a kosárlabda selejtező - néztem rá, olyan mintha nem is tudna róla.
- Nem...
- Tudom, kicsit gyűrött, de ezért hagyom itt estére, hogy kinyúljon egy kicsit.
- De nem... - most sem tudta végig mondani, ismét közbe vágtam.
- Nyugi Michael, nem fogom itthon hagyni. Annyira várom már, hogy nem fogom elfelejteni.
- Rendben - egy apró mosoly kíséretében kisétált.
Amúgy ezt a szettet nem rég kaptam tőle. Tudja, hogy imádok kosarazni és a tanítás kezdete előtti héten meglepett ezzel az ajándékkal. A felirat rajta az iskolának a neve, azaz Bravestore - ahová most már én is járok - valamint a születési napom száma, a 23. 
Még mielőtt véglegesen bebújtam volna a puha takaróm alá, gyorsan elmentem fogat mosni, hisz nem szabad kihagyni. Miután visszatértem, lekapcsoltam a villanyt, elvettem a szekrényről a távirányítót és bekapcsoltam a tévét. Végre befeküdhettem az ágyamba és onnan néztem az épp adott műsort. Nagyon fájtak a lábaim a sok séta miatt, főleg, hogy magassarkúban kellett körbe járkálnom a plázát és a fél várost. Talán eltelhetett 5 vagy lehetett akár 3 perc is, mikor hallottam, hogy valaki bejön és elzárja a zajforrását, valamint megigazítja a takarómat. Csak egy köszönömöt suttogtam az illetőnek, ő csak halkan kisétált a szobámból és magamra hagyott a sötétben, a gondolataimmal és a fáradtsággal, ami rám nehezedett. Ezek után már tényleg nem telt el sok idő és elaludtam.

Fontos!

Sziasztok!
Tudom, szívesen leüvöltenétek a fejemet, mert már 4 hónapja nem hoztam új részt.
Sajnálom, pedig az elején még próbálkoztam írni és a negyede-fele meg is van, csak elfogyott most az ihlet!
De, hogy a továbbiakban is tevékenykedjen a blogon, ahhoz szükséges lenne kitölteni ezt az űrlapot.
LINK
Nyugi, névtelenül kapom meg őket, szóval csak őszintén ;) 
Főleg az utolsó "kérdésre" várom a válaszokat.
Mindenkinek köszönöm, aki megteszi, mert ez fogja eldönteni a következőket! 

Chapter 0.4

Hi guys^^ Megjött az új rész, amint látjátok! Megint megszeretném köszönni a 25(!!!) feliratkozót (pedig még csak - eddig - 3 rész volt publikálva) és a több mint 3500 oldalmegjelenítést! Ez elképesztő*o* nagyon örülök neki és persze nektek<3
Remélem tetszik ez a rész is és ne felejtsetek el véleményezni!

                                                                   xx Keyla C.

Btw Nézzétek meg a Trailert ------>

Beléptünk a nagy áruházba és megrohamoztuk - illetve csak én, a fiúk mögöttem vánszorogtak - a boltokat. Többen voltak, mint szoktak, de ezt betudtam annak, hogy vége a sulinak és a diákok idejöttek ebédelni, a szülők akik dolgoznak beülnek egy kávéra az ebédszünetükben és hasonlóknak. Az első üzlet amibe bementünk az a Takko volt. Én egyből a női részleghez sétáltam, míg a fiúk az ellenkező irányba. Igazából céltalanul bolyogtam a ruhák között, jelenleg mindenem megvolt ami szükséges. Még is pár perc múlva félig tele lett a kosaram. Gondoltam most már fel kéne próbálni őket, mert a végén még vagyonokat fogok költeni. Elindultam a próbafülkék felé, közben a fiúkat néztem, megakartam tudni, ők hol tartanak. Felmutattam a középkorú hölgynek a ruhákat, megkaptam a számomat és elkezdtem keresni egy üres öltözőt. Ekkor megpillantottam a srácokat, akik épp a fülkék végében lévő fotelban ültek és nagyban nyomkodták a telefonjukat. Odasiettem hozzájuk, majd felvontam fél szemöldökömet és kérdőn tekintettem rájuk. Majd eszembe jutott, hogy ezt biztos nem látják. Én hülye!
- Hát ti meg mit csináltok itt? - vontam őket kérdőre, egyből felkapták fejüket és elkezdtek hebegni össze-vissza.
- Elfáradtunk a nagy vásárlásban és gondoltuk pihenünk egy kicsit! - válaszolta Michael kicsit sem hihetően, majd az üres kosarukra néztem. 
- Persze! - forgattam meg szemeimet. - Egyezzünk meg abban, hogy segítetek kiválasztani egy ruhát és utána mehetünk! - egyből felcsillant a szemük. - Ne örüljetek nagyon, úgy értettem ebből a boltból! - felsóhajtottak, majd bólintottak, hogy menjek be. 
Felkaptam kosaramat, a fülkében letettem és behúztam a függönyt. Először egy halvány rózsaszín felsőt próbáltam fel és megállapítottam, hogy nem is olyan rossz. Kimentek, de a fiúk egyöntetűleg eldöntötték, hogy szörnyű. A következő a fehér ceruza szoknya volt, amiben megint találtak valami kivetni valót. Túl hosszú, ami nem áll jól. Komolyan, nekik semmi sem jó. Végül az utolsó reményem egy egyberuha volt. Alul kék fodros volt, a derekánál egy fehér öv választotta el, a felső pedig ujjatlan volt a mellkasomon pedig csipkés. Ez kifejezetten tetszett és reméltem, hogy a többieknek is, mert tényleg jól néz ki. Ahogy kiléptem elállt a lélegzetük én csak mosolyogtam rájuk. Eltelt több perc és még mindig nem hagyták abba a vizslatást, nekem pedig - őszintén bevallom - kezdett kellemetlen lenni.
- Na, milyen? - pörögtem meg.
- Csinos! - mosolyogtak rám. - Míg átöltözöl, beállunk a sorba a fizetéshez, hogy ne kerüljünk a legvégére - mondta Luke, azzal felálltak és kisétáltak. 
A ruháimat visszacseréltem az eredetiekre, ami nem volt jó azokat pedig visszaraktam a helyükre. A kasszához mentem, oda ahol a fiúk álltak. Páran voltak csak előttünk, mikor sorra kerültem kifizettem és el is hagytuk az üzletet. A mozgólépcsőn felmentünk az 1. emeletre.
- Nyugodtan menjetek! - ajánlottam fel nekik, tudom, hogy nem kellemes egy fiúnak egyfolytában lányos boltokba járkálni. 
- Tényleg? - örültek meg.
- Persze! Olyan fél óra múlva találkozunk?!
- Oké! - intettek, majd elindultak egy másik irányba, mint amerre én mentem.

Az utam a következő boltba vezetett, ahol éppenséggel cipőket árultak. Csak nézelődtem a sorok között, innen tényleg nem akartam venni semmit, még is olyan jó itt sétálgatni. Benéztem még pár boltba, de volt olyan is, hogy csak kintről, a kirakatokat figyeltem. Mielőtt megint találkoztam volna Michaelékkel, bementem az ékszereshez. 
- Jó napot! Miben segíthetek? - jött oda egyből egy idősebb néni. 
- Önnek is! - mosolyogtam rá kedvesen. - Még nem tudom, vagy is valami olyan nyaklánc esetleg karkötőt szeretnék, amiből öt van és egymáshoz tartoznak. - próbáltam felvázolni az elképzelésemet.- Szerintem tudom, hogy mire gondolsz. Maradj itt Kedves, mindjárt megkeresem! - megfordult és eltűnt valahol hátul. Amíg vártam rá, körülnéztem kicsit. Megtetszett pár karkötő, de úgy gondoltam majd otthon megcsinálom saját kezűleg. Amúgy is szoktam készíteni, leginkább akkor ha sok időm van vagy unatkozok. Elmélkedésemből az öreg néni zökkentett ki, aki időközben - ezek szerint - visszaért. 
- Sajnos, csak ez az egy van már! - mutatta fel az ékszereket. Elkértem tőle, hogy jobban szemügyre vegyem. Igen, pontosan ilyet szerettem volna. 5 darab arany pizza, amit ha összeteszel egy kerek egészet kapsz. Egyből beleszerettem, szerintem aranyosan nézett ki.
- Ön szerint ezt fiú is felvenné? - kérdeztem tőle.
- Ha engem kérdez, igen! Ez egy uniszex darab és láttam már fiún is. De ha nem tetszene, vagy nem venné fel nyakláncként, átlehet alakítani akár karkötő, kulcstartó és egyéb kiegészítőnek!
- Értem, akkor meg venném! - néztem rá. - Most jut az eszembe, hogy hozzá való kis dobozka nincs esetleg? Mindegyiknek egy?
- Ezek szerint ajándék lesz? Persze, van! - a pult alól elővett 5 darab dobozkát, mindegyik tetején masni volt ragasztva.
- Elég csak négy, az egyik az enyém lesz!
- Rendben! - belerakta őket külön-külön, majd egy kis reklám szatyorba tette és átadta. Kifizettem majd távoztam is. "Most már ideje megkeresni a fiúkat!" - gondoltam magamban. Az első tippem, hogy hol lehetnek, az egy gyorsbüfé szerű kajálda.A mozgólépcsőn megint mentem egyet. Ezen az emeleten kifejezetten, csak éttermek, kávézók, cukrászdák, gyorsbüfék találhatóak. Rengetegen voltak, mindenki ette a zsírosabbnál zsírosabb ételeket. Miközben sétáltam ide-oda kapkodtam a fejemet, hogy megtaláljam a fiúk közül valamelyiket. Egyszer csak megpillantottam Calumot, amint felém integet. Nagy léptekkel elindultam feléjük, így gyorsan oda is értem. 

- Hali! - intettem. - Egész végig itt ültetek vagy vásároltatok is? - tettem fel a kérdést (jogosan). Teljesen kinézem belőlük, hogy csak itt ücsörögtek és tömték a hasukat.- Nyugi, vásároltunk is pár felsőt! - mutatta fel a szatyrokat Calum. - Luke például még  mindig ott van.
- És Ashton?
- Ashtoon... - gondolkozott. - Passz, nem tudom! De mindjárt dobok neki egy üzit. - elő is vette telefonját és elkezdett pötyögni rajta. Addig én Michaelel foglalkoztam. Helyesbítek, az előtte lévő hamburger jobban érdekelt. Nem bírtam tovább és elvettem tőle, majd beleharaptam. Jó oké, nem épp nőies, de éhes lettem a látványától. 

- Naa, most ezt miért kellett? - kérdezte mint egy öt éves és karba tett kézzel durcás arcot vágott. Igen, ő az én 17 - nem soká 18 - éves érett bátyám, de én akkor is imádom. Csak adtam neki egy puszit vigasztalásképp és visszatettem elé az ételt.
- Ashton a fehérnemű boltban van?! - hallottam Calum hangját, inkább saját magától kérdezte, mint tőlünk. - Ő meg mit csinál ott? - kíváncsiskodott Michael, én sem értettem mit keres egy fiú a fehérnemű boltba.
- Kitudja! - rántotta meg válaszképp Cal.- Na erre kíváncsi vagyok, még sose láttam ott egy srácot sem! - pattantam fel a székről, amin eddig ültem. - Ti nem jöttök?
- Á nem, itt megvárunk, hátha addig Luke is idekeveredik!
- Egyszer tuti elfogtok hízni! - nevettem rajtuk, biztos vagyok benne, hogy csak a kaja miatt maradtak.Elindultam a mozgólépcső felé, de előtte megálltam és megnéztem a térképet, amin rajta van, hogy mi hol található. Nem mostanában voltam itt, elfelejtettem, hogy hol pár üzlet. Megkerestem, majd a lépcsővel az elsőre mentem, hisz ott van. A legvégére sétáltam és ott megpillantottam a Tezenis feliratot, majd beléptem a fotocellás ajtón. Körülnéztem és egyből megláttam Ashton göndör-hullámos barna fürtjeit. Ő még nem ismert fel, ezért közeledni kezdtem felé. Majd megpillantottam, hogy épp egy - olyan vele egykorú - lánnyal beszélget vagy éppenséggel flörtöl?

» Facebook csoport «

Sziasztok! :))
Sajnos, most nem új résszel érkeztem, de ezt a címből is le lehetett következtetni!:D
Úgy döntöttem, hogy én is csinálni fogok egy csoportot a blognak! Szerintem így könnyebben megtudhattok dolgokat a bloggal kapcsolatban (pl. mikor lesz új rész, miért nem hoztam a kövi részt...)
Csatlakozzatok minél többen!^^

Facebook csoport

Btw elkezdtem egy 5sos-s one shot-ot, aki úgy gondolja, hogy érdemes lenne kirakni és szívesen elolvasná, azokat arra kérem, hogy ide kommentbe írjanak, és amint kész publikálni fogom (vagy nem, ez a ti döntésetek)!

Ha már ez egy ilyen bejegyzés lett, akkor megszeretném, köszönni, hogy ennyien támogadtok! Nagyon szoktam örülni a kedves kommentjeiteknek, mindig feldobja a napomat! Na de mint egy szónak is száz a vége, KÖSZÖNÖK MINDENT! ♥ ♥

Chapter 0.3

Hey guys^^ Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, örülök hogy ennyire tetszik nektek! Köszönöm a több mint 2800 (!!) oldalmegjelenítést és a 20(!) feliratkozót! Ennyi olvasóm még egyik blogomon se volt. Úgy látszik ez eddig a legjobb alkotásom:) Ha ti is így gondoljátok, akkor légyszi hagyjatok magatok után nyomot! Próbálok sietni az új résszel!

                                                                                                                                                                      xx Keyla C.

A második napom, már esemény dúsabban telt, mint a tegnapi. Az órákon tanultunk is, bár nem sokat, az osztályfőnökön kívül egy tanár se ismer minket, így csak ismerkedünk. Volt egy rajzunk, ahol már kaptunk is házi feladatot. Jövőhétre készíteni kell egy portrét és csendéletet vagy tájképet, az utóbbiak közül lehet választani. Az alanyunkat is be kell hoznunk az órára, hogy megnézze tényleg jó munkát végeztünk-e. Előre látom, hogy nagyon jól fog telni azok az órák. Mivel művészeti szakra jelentkeztem, a hét minden napján van rajz/festészet óra, háromszor pedig fotográfia van. A másik tantárgy amiről érdemes beszélni a tesi. Heti ötször kell majd megmozgatni az izmainkat, azt mondta a tanár, hogy fontos a fiatal szervezetnek a mozgás, végül is igaza is van. Közben pedig kiderült, hogy holnap lesz a két új kosár csapat válogatója, külön lányoknak és fiúknak. Úgy gondoltam, hogy én is megpróbálom, hátha bekerülök. Akkor kevesebb iskolai testnevelés órám lesz. Megúsznám a többiekkel való szenvedést. Pár perc múlva találkozom a fiúkkal, mivel ez volt ma az utolsó órám. Már csak a öltözőben készülődöm. Összepakolom a cuccom, egy kis parfümöt teszek magamra és mikor kész lettem, kicsengettek. A lányok egyből megindultak kifele, én is így tettem. Még mielőtt a megbeszélt helyre mentem volna, gyorsan beraktam a tesizsákomat a szekrényembe, hisz az még kell és fölösleges lenne hurcolásznom. Mire kiértem a kapuig a fiúk már ott álltak nekem háttal. Köszöntem nekik, de mintha meg se hallották volna, bámultak tovább az ellenkező irányba. Melléjük álltam és megnéztem, hogy mi az a mérhetetlenül fontos dolog, amiért nem tudnak megszólalni. Majd megpillantottam az út túloldalán tipegő extra rövid farmer nadrágos csajt. Megforgattam szemeim és megszólaltam:

- Komolyan fiúk, ne vegye már el az eszeteket az a cicababa, ti ennél jobbat érdemeltek! Hahóó, ti egyáltalán figyeltek arra, amit mondok? - csak meredtek előre, még a szemük se rebbent. Legalább ne feltűnően csinálnák. - Rendben, akkor megyek egyedül! - még mindig semmi, nem értem, mi van azon a barbin, ami ennyire leköti őket!? Ja, most már tudom. Hatalmas C-kosaras plasztik mell, az egész segge kint van és vagy 40 kg vakolat a fején. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mi olyat mondhatnék, amivel rám figyelnek. - Van barátom, már nem vagyok szűz, hatalmas tetoválás van rajtam, ami végig fut az egész testemen és hétvégenként Sztriptíz Bárba járok!
- Mi van?? - a fiúk egyszerre fordultak felém és kérdeztek. 
- Mióta van barátod és ki az? Mióta nem vagy már szűz, és kivel vesztetted el? Mikor csináltattál egy tetoválást a tudtom nélkül? Végül, mi az hogy sztriptízkedsz? Miért nem mondtad el ezeket nekem? Azonnal beszámolót kérek! - rohamozott meg Michael a sok kérdésével. Csak elnevettem magam reakcióján.
- Most meg te vetted be! Nyugi, csak vicc volt! - próbáltam lecsillapítani a dühét, a többi fiú meg próbálta elfojtani a röhögését. - Nem igazak, amiket mondtam! Egyszerűen nem tudtam mit tenni, mert a szöszi elvette az eszeteket, azzal mert billegtette a nagy hátsóját.
- Bocsi Key, de azért na, csak fiúk vagyunk! - elmosolyodott, én biccentettem egyetértve. - De ígérj meg nekem egy dolgot, ha ezek közül bármelyik is bekövetkezik, egyből elmondod!?
- Jó, oké megígérem! De menjünk már, fagyizhatnékom van! - megindultam lassan, ezzel arra invitálva őket, hogy induljunk. - Jól van már, Törpilla! - utolértek, Michael meg az egyik karját átdobta vállamon és közel húzott magához, hogy adjon a homlokomra egy puszit. Én is átöleltem, bár csak a derekát tudtam és mosolyogva folytattuk utunkat.

Míg odaértünk, beszélgettünk egy csomót, eleinte nem tudtam, hogy miről kéne, most először vagyunk hosszabb időt együtt és csak a hallottak alapján "ismerem" őket. A fiúk adták az alaphangulatot, egyfolytában nevettettek. Már csak be kellett fordulnunk balra és ott vagyunk a Flower-sétányon. Az elnevezése onnan jött, hogy minden év tavaszán, itt rendezik meg a Virág-fesztivált. Minden színes, tele virágokkal az egész hely, szirmok vannak elszórva, valamint a Virág-szépe címre lehet jelentkezni. A lányoknak több fordulóban fel kell lépni, kifejezetten virág kinézetű vagy eleve abból készült ruhában. Amióta meghaltak a szüleim, azóta nem is voltam. Anya míg fiatalabb volt, többször is nyert, először 18 évesen indult és meg is nyerte. Úgy gondoltam, hogy jövőre én is elmegyek, így kicsit olyan lenne, mintha ő még mindig élne, illetve bennem éli át még egyszer. A fagyizónál meglepően sokan voltak, így annál maradtunk, hogy útközben fogyasztjuk majd el. Gyorsan beálltunk a sorba, mert egyfolytában jöttek az újabb vendégek. Körülbelül 10 perc múlva sorra kerültünk. Sok időt eltöltöttünk azzal, hogy ki hány gömböset és milyet kér. Nehezebb volt, mint gondoltam. Nem rég volt áru feltöltés, ami egyet jelent azzal, hogy új fajta is érkezett. A sok választék közül nem nagyon tudtunk dönteni, de leginkább a fiúk. Hallottam mögülünk szitkozódásokat, így siettetni kezdtem a srácokat.
Végre sétáltunk a Westfieldhez. Komolyan, hatalmas az az épület, egyszer el is tévedtem benne és apának kellett megkeresnie, de neki is több mint fél órába került. Ha jól tudom, akkor ez Sydney legnagyobb Plázája, vagy talán csak a második? Már nem emlékszem rá , régen olvastam az interneten, de nem is fontos. Eszméletlen jó és még praktikus is. Könnyen és gyorsan betudsz vásárolni, mert nem kell külön boltokba menned, amik még a város szélénél is vannak, hanem egy helyen megtalálod őket.
Már csak egy útkereszteződés választott el minket az épülettől. Mindkét oldalt nagy tömeg állt, ami teljesen megszokott. Nagyon forgalmas egy hely, de nem csak az, hanem az utca is. A legjobban vállalkozó üzleteket láthatod ezen a soron. Az összes több emeletnyi, dolgozó emberből kell is nem kevés és innen van az utcán ez a rengeteg sürgő-forgó, mindig siető embertömeg. 
 Zöldre váltott a lámpa és egyszerre az összes személy, aki várakozva állt megindult, velük együtt mi is. Átértünk a túloldalra, de nem mentünk be, mivel én még nem fejeztem be a fagyi evést. Igen, tudom túl lassan eszem, de akkor is na, legalább kitudom élvezni minden egyes ízt a számban. Nemsokára végeztem vele, mire a fiúkból kiszakadt egy nagy sóhaj.
- Mi a baj?  Azt hittem arra vártok, hogy végre megegyem! - értetlenül néztem végig rajtuk.
- Nem, épp ellenkezőleg! Bíztunk benne, hogy eltart még egy ideig! - válaszolta Ashton lehangolva.
- Jaj, ne már srácok! Nem lesz olyan szörnyű, lehet hogy még élvezni is fogjátok! - próbáltam őket bíztatni.
- Kötve hiszem! Egy fiú nem szokott shoppingolni! - Luke az utolsó szót, direkt pláza cicásan ejtette ki ki és még hozzá a kezét is 'úgy' tartotta, mint ahogy ők.
- Akkor is most szépen bejöttök és eltöltötök pár órát velem! - mosolyogtam rájuk, közben azzal az ellenállhatatlan tekintettel néztem rájuk.
Megfordultak, szembe a Westfield-el. - Ez a férfiak kínzó épülete, aki oda belép, többé nem látják, soha! - mondta drasztikus Calum.
- És még a nőkre mondják azt, hogy hisztisek! - forgattam meg szemeimet, karon fogtam őket, nehezen, de elkezdtem őket behúzni a Plázába. Kezdetét vette a szórakozás.

Chapter 0.2

Hey^^ Íme megérkezett a második rész! Borzasztóan sajnálom a sok késést, de a nyáron még nem nagyon volt szabadidőm. Nyaralni voltunk, múlthéten meg megkezdődött a nyári munka. Ettől függetlenül, remélem olvassátok a sztorit!

Nagyon szépen köszönöm a több mint 2400 oldalmegjelenítést és a 19 (!) feliratkozót, plusz a sok pozitív kommenttet. Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog nektek. Egyik blogom se volt ilyen híres, számotokra pedig jó.

Nem is akarok többet mondani, jó olvasást és hagyjatok magatok után valami nyomot. Akár jót vagy rosszat, mind a kettőt elfogadom, nem mindenkinek tetszhet a történetem.

Na puszi, bízok benne hogy a kövi rész hamarabb fog megérkezni!

                                                                                                                                xx Keyla C.

   Az első igazi tanítási napomon, meglepően frissen keltem fel. Halkan osontam le a konyhába, mert tudtam, hogy Michael még alszik. Most nem kel korán kelnie, meg amúgy is nekem hosszabb idő elkészülni, ne várjon rám feleslegesen. Mikor leértem egyből a hűtőt vettem célba, hogy kivegyem a tejet. Nem akartam semmi, nehezet és sokat enni, megelégedtem a csokis müzlivel. Levettem még a polcról az édességgel teli dobozt meg egy tálat, a tejet a hűtőből és összeállítottam a reggelimet. Amint befejeztem elmosogattam magam után, majd vissza mentem az emeletre, ott is a fürdőbe. Gyorsan elvégeztem mindent, még a sminkeléssel is hamar kész lettem. Pont mikor kinyitottam az ajtót, Michaellel találtam magam szemben. Jó, hogy most kelt fel, legalább nem leszünk egymás útjában.
- Jó reggelt! - rá mosolyogtam, miközben köszönésképp adtam az arcára egy puszit.
- Neked is! - látszódott rajta, hogy még nagyon korán van, de azért viszonozta. Nem akartam feltartani ezért inkább ki is mentem. Magára csukta az ajtót, nem soká rá hallottam a víz csobogását, gondolom egy reggeli frissítő zuhanyt vesz.
Én a szobámba sétáltam és a szekrényemben kezdtem el keresgélni valami ruha után, a mai napra. Pár perc elteltével, miután nem találtam semmi elfogadhatót, gondoltam inkább egy szoknya-top-blézer kombinációt veszek fel. Még sietősen elővettem a fekete harisnyámat, felhúztam és felkaptam magamra a többi darabot is.A hajamat még egy kicsit behullámosítottam és kész is lettem. A táskámat felkaptam a vállamra, a tornaszákomat pedig a kezembe vettem és lebattyogtam a lépcsőn.

Lent találkoztam apáékkal - furcsa ezt kimondani, még mindig. Váltottunk pár szót, de mind kettőjüknek mennie kellet, ezért elköszöntünk egymástól és ők le is léptek. Közben le jött Micheal is, élettel telibb volt, mint az előbb. Most ő volt a soros, hogy megetesse Daisyt. Nem vett sok időt igénybe, így elpakolta reggelijét, felvettük a cipőnket és kiindultunk az autóhoz. De persze előbb kulcsra zártam az ajtót. Bepattantunk az autóba, majd elindította azt és kikanyarodtunk a kocsifeljáróról. Végig gurultunk az utcán, majd a kereszteződésben nem fordultunk le, hanem egyenesen tovább hajtottunk. Igaz, hogy még csak tegnap voltam elsőször a suliban, de azért még is tudom hogy merre kell menni. Kérdőn néztem Michaelre.
- Ezek szerint elfelejtettem szólni, hogy a fiúkat is mi visszük - le sem vette a tekintetét az útról, úgy beszélt hozzám.
- Igen, ezt a részletet nem említetted tegnap! - karba tettem kezeim és próbáltam durcizós arcot vágni. Rám sandított és ahogy meglátott elkezdett halkan nevetni, de még így is hallottam. - Ez nem vicces, minimum hogy szólsz nekem, hisz a húgod vagyok! 
- Egy perc és jövök! - és már ki is ugrott az autóból. Észre se vettem, hogy megérkeztünk az egyik fiú házához. Michael csak becsengetett és - ahogy láttam - Calum jött ki. Beszálltak mind a ketten, majd folytatódott utunk. 
- Jó reggelt! - köszönt nagy mosollyal az arcán. 
- Neked is! - viszonoztam gesztusát. 
- Na, hol is tartottunk? - kérdezte Michael egy pillanatra felém fordulva, hisz közben vezetett. Inkább az útra figyeljen, mint rám, mert abból semmi jó nem sül ki.
- Ott, hogy morcos vagyok mert nem szóltál!
- És mivel engesztelhetem ki a hercegnőt? - tudta, hogy ezzel megbékíthet, mindig elvisz valahova vagy elmegyünk  egyet enni és soha nem mondtam rá nemet. Így volt ez most is.
- Gondolkozok még rajta! - adtam az arcára egy puszit és gyorsan megöleltem. Nem akartam elvenni a figyelmét, mint ahogy már mondtam az előbb is. Calum hátul csak nevetve figyelt minket. Még felvettük a hiányzó tagokat és most már tényleg az iskola felé vettük az irányt. Hamar megérkeztünk és mivel volt még több mint fél óránk, elkezdtünk keresni egy üres padot, ahova leülhetünk és beszélgethetünk.
- Meg van! - kiáltottam egyszer csak fel.
- Mi van meg? - kérdezték értetlenül a fiúk. Én csak Michaelre néztem, akinek le is esett.
- Na és mi lenne az? - kérdezte, és ha jól hallottam volt egy kis félelem(?) a hangjában. 
- Ma - suli után - elmegyünk fagyizni..-kezdtem bele.
- Hm.. Eddig jól hangzik! - szólt közbe Calum, hisz ő tudta miről van szó.
- Ó, te csak arra ne vegyél mérget! - tekintettem rá sejtelmesen. - Ja, és csak úgy megjegyzem, hogy ti is jöttök, mert a ti hátsótokat fuvarozzuk és annak ára van! Szóval, fagyi aztán vásárolgatunk egy kicsit, majd elmegyünk egyet manikűrt-pedikűrt csináltatni! - rájuk néztem a 100 Wattos mosolyommal és vártam a reakciójukra.
- Bocsi, de nekem programom van!
- Ja, aha nekem is! - hirtelen mindenkinek programja lett, micsoda "véletlen".
- A-a, nincs menekvés, velem jöttök és kész! - mondtam ellent nem tűrő hangnemen. Sóhajtottak egy nagyot, tudták hogy innen nincs menekvés.
- Igazából, ebből jól is kijöhetünk! - kezdett el mosolyogni Ashton. Nem értettem mire gondolt, majd folytatta. 
- Ugye mész fehérnemű boltba is? - aha, most már leesett. 
- Szerintem igen! De lehet, hogy csak bemegyek, körül nézek és ki is jövök.  
- Ugye mi is bemehetünk? - kérdezte Luke egy pimasz mosoly kíséretében.
- Persze! - a fiúknak egyből felcsillant a szemük. - Mert ti akartok venni valamit? Múltkor láttam cuki kis fecske alsónadrágokat! Biztos jól állna nektek! - húzogattam a szemöldököm és nem bírtam tovább, elröhögtem magam. - Most komolyan, bevettétek? Én nem vagyok olyan lány!
- Tudtam én, hogy csak hülyíted őket. Az én húgom! - mosolygott, közben egyik karjával átölelt.  Én csak vállára hajtottam fejem és úgy beszéltem tovább. 
- Igazából nagyobb kínszenvedés csak hármótoknak lesz. Michael néha szokott velem jönni, ő már megszokta.
- Igen, de azért tudsz te még újat mutatni! - nevetett fel.
- Akkor, ma egyből suli után megyünk is. Úgy jó, ha megvárjuk a másikat az iskola kapujánál? - mindenki bólogatott. - Csak úgy még mellesleg megsúgom, hogy ruha vásárlás lesz a legtöbb idő!
- Gondoltuk, tipikus lány vagy! - nézett rám Calum. Kuncogtam, még is mit tehetnék, a véremben van. Majdnem minden nő imád az áruházakban akár több órát is eltölteni.- Mindjárt elkezdődik az első óra, úgyhogy még most gyorsan elmondanám, hogy lesz egy meglepitek! Sajnos, többet nem árulhatok el! Sziasztok! - és becsengettek.

Chapter 0.1

Hi^^ Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért ennyit késtem. Sajnos elég nyomós okom van rá, nem rég elkaptam egy csúnya vírust és ledöntött a lábamról két hétre is. A másik pedig, hogy leestem a lépcsőről, nem is egyszer. Ezért most gipszbe van, amivel nem szabad járkálnom (egyáltalán nem állhatok rá és az orvosok azt mondták, jobb ha vízszintesben tartom és pihentetem). Az elmúlt napokban ezt a szabályt megszegtem, de csak miattatok, mivel fekve nem tudok gépelni, csak ha ideülők a gépem elé.

Másodszor pedig nagyon-nagyon szépen köszönöm az 5 feliratkozót és a 600+ oldalmegjelenítést, úgy hogy még csak a Prológus van/volt fent. Ez nekem nagyon jól esik, örülök hogy érdekel titeket ez a blog. 

Na, de nem is húzom tovább a szót! Remélem tetszeni fog az első rész, és hogy megfelelően hosszú lett. Ez eddig életem leghosszabb része, amit írtam 9 oldal lett a World-be.

Jó olvasást és ha tetszik, akár írhatsz is kommentet!

                                                                                                                xx Keyla C.

 Már csak kevesebb mint egy nap van hátra és megkezdődik az iskola. Részemről ez azért fontos mert - ahogy azt már említettem - új suliba fogok járni. Számomra teljesen ismeretlen környezet, osztály társak és tanárok. Nagyon izgulok a holnappal kapcsolatban, félek de egyben kíváncsi is vagyok, hogy vajon mit fognak hozzám szólni. Plusz végre szeretném megismerni Michael barátait, akikről annyit szokott mesélni. Hallottam róluk egy csomó jó dolgot, de még nem találkoztunk. Az elbambulásomból Phil zökkentett ki - épp vacsoráztunk közben pedig beszélgettünk - biztos mondott valamit, amit nem hallottam. Mert most egy kicsit erőteljesebb volt a hangja. 

- Föld Keylanak, hallasz? Min gondolkoztál el annyira?- láttam rajta, hogy meglágyult az arc kifejezése és már nem is haragszik, amiért nem figyeltem rá.

- Most már igen!-néztem rá. -Egyébként a holnapi napon. Új iskola és diákok, ez annyira furcsa. Azért is mert nem voltam a Gólyatáborban, így nem ismernek.

- Emlékezz, hogy arra te nem akartál menni, mi örültünk volna neki!- szólt közbe a beszélgetésbe Nora.

- Mert nem akartam, hogy már a tanítás előtt piszkáljanak vagy cikizzenek.

- Miért gondolod azt, hogy lefogják szólni a külsődet vagy a hajadat? Engem sem piszkál senki, azért mert kéthetente vagy annál többször festetem át a hajamat más színűre.- szállt most már be Michael is. Az asztal körül mind a négyen ott ültünk, és a vacsorára készített ennivalókat majszolgattuk. 

- Jó, de téged már egy éve ismernek!- érveltem tovább.

- Megtörhetetlen vagy te lány!- nevetett fel mosolyogva Phil.- Bízz bennünk, nem lesz semmi gond!

- Rendben!- adtam végül meg magam, bár még mindig ugyan az volt a véleményem. De jobbnak láttam nem vitatkozni tovább velük.- Köszönöm a vacsit, finom volt! Most már megyek, tusolok aztán meg alszok! Ki akarom pihenni magamat.

- Oké, jó éjt!- köszöntek el. Még kivittem a tányéromat a konyhába, utána pedig már mentem is fel a szobámba a pizsimért, majd irányt változtattam és elindultam a fürdőszobába. Bezártam az ajtót, levettem a ruháimat - ami aznap rajtam volt - és beálltam a zuhany alá. A meleg víz segített némiképpen  csillapítani a bennem lévő félelmet. Egyfelől megérthető ez a fajta viselkedésem, mivel mindenki megijed ha valami nagy változás lesz az életében, másfelől viszont vicces hogy ekkora nagy parádét rendezek ennek, mert nem akarom hogy cikizzenek. Ha meg még is megfogják tenni, akkor azt teszem amit Nora mondott még régebben, hogy ne is foglalkozzak velük és menjek tovább anélkül hogy rájuk néznék. Kész lettem, így kiléptem a kabinból, felvettem a kikészített ruháimat, a törölközőmet kiterítettem száradni, majd kisétáltam a fürdőszobából ás a saját hálószobámba. Befeküdtem az ágyba, de még mielőtt lefeküdtem volna szunyókálni, elővettem a mobilomat, hogy nem-e jött új értesítésem, miután láttam hogy nincs, beállítottam az ébresztőt - gondoltam nem lenne a legjobb, ha már az első nap elkésnék - majd lezártam és a szekrényemre tettem. Az oldalamra fordultam és nem kellet 5 perc se és én már aludtam is.

Másnap reggel a telefonomon beállított zenéjére és annak a szekrényemen való rezgésére keltem. Nem mondanám, hogy ez volt életem legjobb felkelése, sokkal szívesebben visszaaludtam volna. De mivel suliba kell mennem, nagy nehezen kikászálódtam pihe-puha ágyikómból és lementem készíteni magamnak valami ennivalót, még se mehetek el üres hassal. Leérve a konyhába egy cetlit pillantottam meg a pulton Michael kézírásával:

"Szia Key! Sajnálom, hogy nem vártalak meg, de a fiúkkal úgy beszéltük meg, hogy ma korábban bemegyünk, mert jelentkeztünk önként, hogy segítünk az eligazodásban az új diákok számára, akik még nem ismerik az iskolát. Kiengesztelésül csináltam neked reggelit, az asztalon meg is találod! Remélem nem haragszol!"

                                                                                                                             Michaelxx

Elmosolyodtam írásán, majd tekintetem a helyre tévedt, ahova Michael tette a kajámat. Azonnal meg is pillantottam a tányért és a rajta tornyosuló gofrikat. Leültem a pult mögé és elkezdtem falatozni. Mikor végeztem, elraktam a tányéromat a mosogatóba, majd elindultam a fürdőbe készülődni. Nem sok időt töltöttem ott, hisz csak megmosakodtam és felraktam magamra egy alap sminket. Ami abból állt, hogy kihúztam a szememet és raktam föl rózsaszín rúzst, hogy kiemeljem az ajkaimat. Mikor végeztem visszamentem a szobámba, ahol a legtöbb időt szoktam tölteni reggelente, mert nem tudom eldönteni, hogy mit vegyek fel. Most nagy gondolkozásba estem, hogy mi lenne a legjobb az első napra, hogy jó benyomást nyújtsak. Kinyitottam a szekrényeimet és elkezdtem keresgélni a cuccaim között. Már vagy két-három összeállítást is felpróbáltam, mikor ránéztem az órámra és láttam, hogy nem soká indulnom kéne.

Ezért gyorsan körülnéztem és megakadt a szemem egy sötétkék farmeron és egy fehér felsőn. Sietősen magamra kaptam azokat, ehhez még felvettem pár ékszert és egy hozzá illő órát. Felkaptam a kedvenc táskámat, beleraktam a fontosabb dolgokat, mint például telefon, kulcs és pár toll meg a  jegyzet füzetem, mivel ma még nincs rendes tanítási nap. Lementem a nappaliba, ahova kikészítettem egy üveg vizet, meg ennivalót hogy éhen ne haljak a mai nap folyamán. Körülnéztem, hogy itthon vannak-e még Noráék, de nem találtam őket, ezek szerint már ők is elmentek dolgozni. Kisétáltam az előszobába, ahol felvettem a magassarkúmat, a nyakamba raktam a meleg, kötött sálamat, mert lehet, hogy még szeptember van, de a reggelek egyre hűvösebbek. Gyorsan még visszaszaladtam, mert elfelejtettem, hogy nem raktam parfümöt, ami egy lánynak nagyon fontos. Visszaértem, kiléptem a házból és kulcsra zártam a bejárati ajtót. Elindultam a buszmegállóba, mivel Michael autóval ment és nekem maradt a gyaloglás-buszozás. Öt perc alatt oda is értem, nem is tudtam leülni, mert már jött is a busz. Felszálltam rá, majd helyet foglaltam, bár tudtam hogy nem fogok olyan sok megállót menni. De így most kényelmesebb volt közlekedni. Míg oda nem értem, a buszból nézelődtem. Láttam a sietős autókat, ahogy elhaladnak mellettem és a csoportokba verődött gyerekeket, akik nevetve és jókedvűen az iskolákba tartanak. Visszavezettem tekintetemet a buszba, majd a mellém leülő személyre, akit megkérdtem hogy engedjen ki, mert leszállok. Jeleztem a gombbal, hogy én a következő helynél leszeretnék szállni. A busz kinyitotta ajtaját, én pedig próbáltam leszállni úgy hogy ne menjek neki senki, de ez nem sikerült. Mivel akik felakarnak menni a buszra, azok nem tudtak várni, míg én elmegyek, hanem egyből elkezdtek tolakodni. Na ezért nem szeretek buszozni, ha legközelebb megint busszal kéne jönnöm, inkább választom a gyaloglást vagy felhívom Michaelt, hogy vigyen el. Végül letudtam jönni és elindultam a suli felé. Kicsit bizonytalanok voltak lépteim, mert még nem jártam itt, de Michael elmondta merre menjek. Felelevenítettem a szavait gondolataimban és azon az útvonalon lépegettem, amit még ő mutatott tegnap. Nem soká már oda is értem, nem volt nehéz meg találni, hisz az udvaron csomóan álltak és már messziről látszódott az iskola épülete. Beléptem a kapun és egyből elkezdtem keresni Michaelt a sok ember között. Sétáltam közben tovább és annyira figyeltem a tömeget, hogy nem vettem észre az előttem álló embert, ezért neki mentem.

- Bocsi, nem akartam!- mondtam neki, de rá sem néztem, hanem fürkésztem tovább az udvart.

- Semmi baj, de amúgy kit keresel annyira? Mert ha egy nagyon jó képű srácot, akkor nem kell tovább menned!- kérdezte, és nekem túl ismerős volt a hangja, ezért felé fordultam. Szembe találtam magam Michaellel, aki nagy vigyorral az arcán nézett engem.

- Igen, egy elég helyes fiút keresek, de nem találom. Olyan magas mint te, zöld szeme van, aranyosan mosolyog és nagyon kedves. Nem ismered véletlenül?-szórakoztam az agyával.

- Hát sajnos nem, de helyette itt vagyok én!-szállt be a játékba.

- Bocsi, de olyan mint ő, nincs még egy a Földön!-mondtam.

- Ó, gyere ide!- mosolygott kedvesen, kitárva kezeit, hogy öleljem meg. Nem kellett kétszer mondania, olyan jó érzés mindig mikor a karjaiban vagyok. Megnyugtató érzés.

- Khm..-szólt valaki vagy inkább valakik Michael háta mögül. Elváltunk egymástól és megláttam három kíváncsi tekintetű fiút.

- Bocsi srácok! Elfelejtettem nektek bemutatni a fogadott húgomat. Ő itt Keyla!- mutatott rám, miközben a srácoknak magyarázott.- Key, ők itt Ashton, Calum és Luke, a haverjaim. Tudod, akikről annyit meséltem.

- Sziasztok!- intettem mosolyogva feléjük, ők viszonozták és visszaköszöntek.

- Szóval te vagy Keyla, a bátyád már nagyon sokat mesélt rólad!-szólt Ashton.

- Én is hallottam rólatok, csomó dolgot!-válaszoltam.

- Remélem csak jókat!-nézett rám Calum.- Vagy olyan nekünk nincs is?-kérdezte a többiektől.

- Szerintem nincs haver!-karolta át Ashton. Akadt egy kis időm, hogy végre jobban szemügyre vegyem őket, mert a fiúk elkezdtek egymás között beszélgetni. Legelőször Ashtont néztem meg részletesebben. Magas, hullámos-göndör barna haja kuszán a barna szemébe lóg. A mosolya, az valami irtó cuki, főleg a gödröcskéi. Látszik, hogy figyel a külsőjére, mivel a felső alól kilátszódtak izmos karjai. Helyes srác, azt meg kell hagyni. A következő az Calum volt. Barna haja összevissza állt kócosan, mintha csak az előbb kelt volna fel. Rajta is látszott, hogy jár edzeni. Ő is akkora volt, mint a mellette álló fiú. Barna szemei csak úgy csillogtak, miközben aranyosan nevetett. A szemem tovább vándorolt és végül megakadt az utolsó fiún. Luke volt láthatólag a legmagasabb, szőkés-barna haja az égnek állt és gyönyörű kék szemei vannak. Neki is kidolgozott teste van és a lábai nagyon szexik. Ő volt az egyetlen, aki még nem szólt hozzám. Nem tudom miért, de olyan visszahúzódónak tűnt. De mindegy is, nem tudtam tovább a gondolataimmal lenni, mivel megszólalt a csengő vagy is nem soká kezdődik az első óra. Körülnéztem, hogy merre induljak el, mikor a fiúk visszafordultak hozzám. Láttam Michael-en, hogy tudja mit szeretnék kérdezni, ezért a fel nem tett kérdésre már válaszolt is.

- Mindjárt megnézzük, hogy te melyikünkhöz vagy beosztva és segítünk megtalálni az osztály termedet.-nézett rám, majd Ashton elővett pár lapot, amin gondolom az új diákok nevei vannak.

- Mi is a teljes neved?-nézett fel.

- Keyla Cook.-adtam az egyszerű választ.

- Várj...váárj...meg vagy! Lássuk ki fog ma téged körbe vezetni!- vezette végi ujját a nevem mellett lévő sorban.- Luke, tiéd a megtiszteltetés!-emelte fel tekintetét az említettre.

- Oké, mehetünk is?-kérdezte egyből.

- Felőlem igen, majd akkor még találkozunk fiúk!-köszöntem el a többiektől és Michaelnek még adtam két puszit. Megfordultam, majd elkezdtem követni Luke-ot, de a nagy tömegben, ami épp a suli ajtaja felé vándorolt, nehéz volt. Ezért megfogtam a pólója hátulját és így mentem tovább. De ő hátrafordult és kíváncsian rám nézett.

- Bocsi, csak nem akarok elveszni a sok ember közt!

- Akkor inkább fogd meg a kezem!-mosolygott, majd felém nyújtotta karját, én pedig elfogadtam azt.- Nem szeretném, ha eltévednél. A bátyád kinyírna, az tuti.

Én nem feleltem rá semmit, csak halkan felkuncogtam. Tovább kézen fogva mentünk és őszintén megvallva kicsit zavarban voltam, de nem foglalkoztam vele. Nem igazán tudtam követni, hogy most hol megyünk, de inkább ezt rá hagytam. Ő biztos tudja, hisz akkor nem vezetne ilyen határozottan. Arra számítottam, hogy csendben fog eltelni ez a pár perc, míg elérünk a teremig, de meglepve, számításaimat Luke keresztbe húzta.

- Hogy-hogy ebbe a suliba jöttél? Nem lesz zavaró, hogy a bátyád is itt van és mindig tud mindenről amit csinálsz?-kérdezte.

- A művészi szak nagyon érdekel, főleg a fotózás és a festés. Úgy gondoltam, itt jól megtanulhatok minden ezekkel kapcsolatos dolgot. Egyébként nem zavar, hogy Michael is ide jár, így még többet lehetünk együtt. Így is mindenről tud, ami velem kapcsolatos, mert neki szoktam elmondani az összes gondomat-bajomat és persze a jó dolgokat.

- Értem, akkor ezek szerint elég közel álltok egymáshoz!-fordult felém egy féloldalas mosollyal az arcán.

- Bizony.- nem tudtam mit hozzáfűzni, ez így igaz. Eközben megérkeztünk gondolom az osztály teremhez, mert Luke megállt egy ajtó előtt.

- Ma még csak 3 órád lesz és az is Ofő, szóval majd ha végeztél akkor keress meg és még körbe vezetlek a suliban. Szünetben, hogyha egyedül vagy és szeretnél valakivel beszélgetni, nyugodtan keress meg. Eggyel feletted járok, így én a 3. emeleten leszek, ott megtalálsz. Na sok sikert, szia!- mosolygott rám, majd elindult a lépcsők felé. De még mielőtt eltűnt volna megfordult és integetett nekem. Viszonoztam gesztusát, aztán ő kilépett a látó körömből. Egyedül maradtam. Félve, de kinyitottam az ajtót és beléptem rajta. Akik bent voltak azok egyből felkapták a fejüket érkezésemre. Mindenki engem nézett és szerintem ugyan az a kérdés jelent meg a fejükben, hogy én ki vagyok. Számítottam erre a reakcióra, mivel nem voltam a Táborban, így nem is ismerhetnek. Beljebb mentem és a szememmel kerestem egy üres padot, ahová leülhetek. Az ablak felőli padsor második helye épp szabad volt, ezért elindultam felé. Miközben haladtam előre, hallottam a sugdolózó lányokat és fiúkat egyaránt. "Nézzétek! Biztos ő az a lány, aki nem jött el a Gólyatáborba." Igen, az ilyen megjegyzéseket már vártam. De hallottam még olyat, ami eléggé meglepett. "Nem gondoltam volna, hogy ennyire szép."..."Ti is látjátok srácok, hogy milyen gyönyörű."..."Sokkal szebb, mint én, ez nem ér." Több nem jutott el hozzám, mert odaértem az egy személyes kis padhoz, beültem és körül néztem a jövendőbeli osztályomon, ezért mindenki csöndbe maradt és abba hagyták a sutymorgást. Különböző alkatú, magasságú, stílusú diákokat pillantottam meg, de egy valami közös volt bennünk, mindenkiről sugárzott a kedvesség és az összetartás. Lehet hogy még csak kb. egy-két hete látták meg egymást először, de olyan mintha egy összeszokott baráti körrel ülnék szemben.  A fiúk a lányok körében is megtalálhatóak voltak és ez tetszett, mert nem voltak klikkek meg hierarchia. Épp mikor megszólalt volna egy lány, becsengettek és az ajtó kinyílt, majd bejött rajta gondolom az elkövetkező pár évben lévő osztályfőnökünk. Mindenki megtalálta a helyét és leült. A tanár körül nézett, megköszörülte torkát majd elkezdte a mondandóját.

- Jó reggelt osztály! Én leszek mostantól az osztályfőnökötök, Robert Kingston. Szólítsatok Robnak vagy Mr. Kingstonnak, amelyik nektek szimpatikusabb. Engem nem zavar hogy ha tegeztek, szeretek az osztályommal szorosabb kapcsolatban lenni. Bízzatok bennem, nyugodtan elmondhatjátok ha valamit nem értetek az órákon és én segítek, vagy akár ha valakinek van valami problémája és nincs kivel megosztania vagy kíváncsi egy felnőtt véleményére, rám számíthattok.

   Na de most, mivel nem ismerlek titeket annyira vagy csak pár embert, ezért azt szeretném, hogy mindenki mutatkozzon be pár mondattal.- ahogy befejezte mozgolódás söpört át a diákokon. Senki sem szeret egyedül beszélni, miközben csomó szempár figyeli. Ez így van velem is, mindig is lámpalázam volt közönség előtt. Hál' Istennek a másik padsorral kezdte, ezért volt időm felkészülni hogy mit fogok majd mondani.

Akik eddig már voltak, mind szimpatikusak voltak a számomra és meg is tudtam jegyezni a nevüket. Még nem fejeztük be, mikor kicsengettek. Vége lett az első órának.
Mindenki felállt a helyéről és szétszéledtek, de szigorúan csak a teremben. Gondolom még senki sem ismeri olyan jól az iskolát, hogy vissza is találjon. Én nem tudtam oda menni senkihez, hisz ahogy azt már többször is mondtam számomra idegenek voltak a körülöttem lévő emberek. Inkább elővettem a telefonomat és azon nézelődtem az interneten. Az első szünetem az így telt. A következő órán folytattuk ahol abbahagytuk. Mindenkit figyelmesen végig hallgattam, úgy ahogy a többiek is. Végül én jöttem. Nagy levegőt vettem, felálltam és belekezdtem mondókámba. Hosszabbra sikeredett mint gondoltam, és még a tanár is kérdezett dolgokat, egész jól elbeszélgettünk. Kedvesnek és jó fejnek tűnik, remélem nem csak most ilyen, hogy "ez az első nap a gyerekeknek, legyünk hozzájuk kedves, aranyos", hanem majd az elkövetkezendő pár évben is így lesz. Még csevegtünk erről-arról, amibe jól bele is merültünk, mert ismét a csengő hangjára lettünk figyelmesek. Egy újabb 5-10 perces pihenő következett. Ez már másképp alakult mint az előző. A többiek oda jöttek hozzám és kedvesen elkezdtek beszélgetni velem. Jól elszórakoztunk, végre úgy éreztem hogy tartozok valahova, egy társasághoz. Az előző iskolában ez nem így volt, ott magányos voltam. De most már nem érdekelt, hogy mi Volt, mert az már elmúlt és mostantól csak a jelenre és a jövőre fogok gondolni. Sok kérdésük volt számomra, amire én örömmel válaszoltam is, persze csak azokra amikre tudtam a választ. Csengettek, ezáltal elkezdődött a mai nap utolsó órája. Bejött megint a tanár úr, kivett egy kis lapot a dossziéja közül, ezután elkezdett írni a táblára. Mi csak néztük, majd később rájöttünk, hogy ez az órarend, amit le kéne nekünk is írni, ha tudni akarjuk, hogy milyen órára megyünk. Ezzel hamar végeztünk, most a tanárok neveit, óráikat írtuk az ellenőrzőnkbe  - amit még első órán osztott ki Mr. Kingston -  meg azt hogy mikor fogadják a szülőket napközben. Ez is kész lett, a további időben már csak társalogtunk. Például, hogy mit hozzunk a suliba ami szükséges, mit csináljunk ha egy felsőbb éves belénk köt (a fiúknak itt volt több ötletük is, viccesebbnél-viccesebb). Szóval jól eltelt a harmadik óra. Mikor vége lett, a tanár elköszönt és ment a saját dolgára. A többiekkel kiindultunk az udvarra. Megálltunk és elkezdtünk arról csevegni, hogy ki mit fog délután csinálni. Körbe pillantottam és tekintettemmel kerestem Luke-ot, mert azt mondta hogy órák után bemutatja a suli többi részét. Meg is láttam, amint a haverjaival kilép az iskola ajtaján. Szóltam az osztálytársaimnak, hogy nekem mennem kell ezért elköszöntem tőlük, meglepetésemre még a fiúk is kértek búcsú ölelést. Mosolyogva mentem oda Luke-hoz.
- Szia, akkor mehetünk?- néztem rá.
- Szia, persze!- mosolygott rám. -Hol kezdjük?- kérdezte.
- Nem tudom. Te vagy az idegen vezető, mond meg te!
- Oké, akkor gyere!- megfogta a kezemet és úgy vezetett a suli háta mögé, ahol megpillantottam egy nagy zöld füves pályát, meg egy betonozottat.
-Ez inkább a fiúk számára érdekesebb vagy fontosabb, de azért neked is látnod és ismerkedned kell vele. Minden foci meccs itt játszódik, a tesi óra is itt szokott megtartva lenni, amikor már jobb idő van. A pálya körül, futó sávok vannak, ahol legtöbbször lányok kocognak miközben a fiúk edzenek középen a füvön. Ez mellett pedig -vezetett egy kicsit arrébb- a kosárpálya található. Igen, amint láthatod elég nagy, mivel itt gyakran előfordulnak meccsek más iskolákkal szemben. Általában győzni szoktunk, egy kezemen megtudnám számolni, hogy eddig hányan "vertek" meg minket. Az edzőnk kemény eddz minket, hogy jók legyünk és nyerjünk.- mesélte, miközben tovább mentünk a következő úti célponthoz. 
- Ezek szerint te is kosarazol?- kérdeztem kíváncsian, tényleg érdekelt a dolog.
- Igen! Tavaly kezdtem, egyből a suli kezdéskor és persze én a fiú, haladó csapatban játszok.- válaszolta kedvesen.
- Az jó! Amúgy miért emelted ki, hogy a fiúkkal vagy, talán van lány csoport is?
- Aha, bár nem a legjobbak!
- Ezt most miért mondod, azért mert lányok és azok bénák?- háborodtam fel.
- Nem, dehogy! Csak van pár olyan lány, aki nem az edzés miatt jön, hanem azért hogy bámulja a fiúkat vagy flörtölhessen velük és ez lerontja őket, a csapatukat. -magyarázta meg a dolgokat.
- Most már értem! Ne haragudj, amiért neked estem!
- Semmi baj!- mosolygott.
A következő megálló a benti tornaterem volt, majd az öltözők. Tovább mentünk és megmutatta külön-külön a termeket, mondott róluk néhány érdekességet. Például, hogy melyik osztálynak a terme, milyen csínyeket követtek már el ott, abban a helységben stb. Mikor már végignéztük és láttam az egész iskolát, megnéztem az időt a telefonomon és észre vettem, hogy már 3 óra. Kicsit meglepődtem, azt hittem több időbe fog telni, mint másfél óra, mivel elég nagy az épület és a körülötte lévő udvar. Kimentünk a suli területérül és elindultunk a buszmegállóba. Míg vártam a buszt, elkezdtünk beszélgetni. 
- Na milyen?- kérdezte utalva az előbbi körbevezetésre.
- Elképesztő, nagyon tetszik!
- A legjobb iskola a városban.
- Ha te mondod, de én még csak egy napja járok ide.
Még csevegtünk erről-arról, de megláttuk messziről, hogy jön a busz. Így el kellett búcsúznunk, mert ő a másik irányba megy.
- Nagy valószínűséggel a tesód is Ashnél van, úgy mint Calum. Nem lenne kedved neked is átjönni?
-  Köszi a meghívást, de most nem tudok. Nincs otthon senki, a cicám is biztos éhes, mert még reggel kapott ennivalót, azóta nem. Meg össze kell keresgélnem a holnapra szükséges dolgokat és hamar leakarok feküdni aludni, hogy holnap friss erővel kezdjem meg az évet. De legközelebb mindenképp elmegyek!- mosolyogtam rá.- Rendben, szavadon foglak!- kacsintott.

- Akkor holnap találkozunk. Szia Luke!
- Szia!- integetett, majd elindult gyalog, én pedig felszálltam a buszra. Kerestem egy helyet ahova leülhetek, beraktam a fülhallgatómat a fülembe és elindítottam egy zenelistát. Mindig így szoktam utazni, tudom nem szabadna így járkálnom mert veszélyes, de élvezem mikor a gondolataimban elveszek és nem hallom a zajos utcákat, járműveket, hanem csak a zenét. Körbe néztem és magamban megállapítottam, hogy most kevesebben vannak mint reggel. Pedig általában ilyenkor van vége mindenhol az iskolának. De mindegy is, nem foglalkoztam ezzel tovább, hanem kinéztem az ablakon. Eléggé elbambultam a nézelődésben, mert majdnem elfelejtettem leszállni. Az öt perc séta után haza is értem. Otthon senki se várt, a cicámon kívül. Az előszobában várt rám, és ahogy beléptem a házba, odafutott hozzám és a lábamhoz dörgölőzött. Levettem a magassarkúmat, majd elindultam a konyha felé. Közbe leraktam a pultra a táskámat. Az egyik polchoz mentem és kivettem belőle a macskaeledelt, elővettem Daisy tálját, letettem a földre és beleraktam az ennivalóját. Egyből rohant a tálkájához és úgy evett, mintha több napja nem evett volna. Édes egy állat, minden alkalmat kiszokott használni, hogy egyen. Daisyt tavaly kaptam Michaeltől a 16. szülinapomra. Megvártam míg végez vele és együtt felmentünk a szobámba. A cicám a könyveimen és az újságjaimon helyezte magát kényelembe, míg én elpakoltam holnapra a táskámba. Kész lettem ezzel is, úgy gondoltam hogy amíg Michael meg nem érkezik olvasok egy kicsit, már egyébként is régen csináltam ezt. Levettem egy könyvet a polcomról véletlen szerűen. Igazából mindegy melyiket fogom épp meg, mert már az összeset olvastam. Most épp a No és én című könyv esett a kezem ügyébe. Leültem az ablakomban lévő kis kiépített ülő helyre és nekikezdtem a könyvnek. Nagyban bújtam a könyvet, mikor meghallottam hogy valaki hazajött. Egyből felpattantam és lefutottam, hogy megnézzem ki is az. Michael volt. Köszönésképp odamentem hozzá és megöleltem, ő pedig mosolyogva viszonozta.
- Nagyon éhes vagyok, keresek valamit vacsorának. Te is eszel?- indult meg a konyha felé, azon is belül a hűtőhöz.
- Nem köszi, de itt maradok veled!
- Rendben! - végig néztem ahogy megcsinálja magának a kaját, majd leült mellém a pulthoz.
- Milyen volt a srácoknál?
- Nagyon jó, kétszer is legyőztem Asht xbox-ban. Aztán Calum vert le engem, így elkezdődött egy kisebb verseny, hogy ki győz többször.- röhögött, gondolom visszaemlékezett a hülyeségükre, amit ők ott levágtak. Próbáltam én is magam elé képzelni, de biztos vagyok benne hogy élőben viccesebb volt.
- Végül ki nyert?
- Luke, basszus ő szuper ebben a játékban, senkinek sem sikerült levernie.
- Akkor majd legközelebb én játszok ellene, és meglátjuk ki a legjobb. Amúgy is megígértem neki, hogy amint van időm átmegyek hozzájuk.
- Na, azt tuti meg kell néznem! Bár teljesen biztos vagyok benne hogy az én gyönyörű húgocskám fog győzni, azért szeretném látni ahogy letörlöd Luke magabiztos mosolyát.
- Köszi és remélem nem fogok csalódást okozni!- kacsintottam rá, közben leszálltam a székről.- Ha nem baj, én most már készülődök a lefekvéshez.
- Csak nyugodtan, majd szólj ha végeztél a fürdőben!
- Oké!- ezzel fel is mentem a szobámba, felvettem az ágyamról a pizsimet és bevonultam a fürdőbe. Először is lemostam a sminkemet, mert nem akartam úgy ki nézni fürdés után mint egy panda maci. Miután kész lettem vele, levettem a mai napon rajtam lévő ruhákat és beálltam a tus alá. Aránylag gyorsan végeztem, szépen megtörölköztem és felvettem a már kikészített alvós cuccaimat. Mielőtt még kiléptem volna az ajtón, a fogamat is megmostam. Végre mindent letudtam, így elindultam szólni Michaelnek. Közben az emeleten találkoztam anyáékkal, akiken látszódott hogy nagyon elfáradtak, ezért nem beszéltünk olyan sokat, úgy gondoltam hogy inkább majd holnap mesélem el nekik a mai nap történéseit, hisz arra minden szülő kíváncsi. Michael szobája ajtaját kopogás nélkül kinyitottam és mondtam neki, hogy szabad a fürdőszoba. Most már nyugodtan cammoghattam vissza az én kis birodalmamban. Daisy pont az ágyam közepén feküdt, ezért le kellett őt tennem a saját kis fekvő helyére. Azzal a tudattal, hogy ennek semmi értelme, mert reggelre megint mellettem fog pihenni, azzal az édes szuszogásával. Befeküdtem a pihe-puha takaróm alá és lekapcsoltam a villanyt. Mielőtt elaludtam volna, még visszaemlékeztem a hogy mik történtek ma. Mosolyogva aludtam és azzal a tudattal, hogy egy remek napot tudhatok most már magamévá.